|  | | » | | | | .: ^ fel :. .: Elérhetőség :. .: Facebook - Paci Doki Alapítvány :. .: Facebook - Imre Domina :.
| | Megújuló civileket támogat a Startlap (fn.hu - Belföld - 2011. augusztus 12. - forrás -) |
A megújuló Startlap pályázat keretében egy-egy millió forinttal támogatott három - az oktatásban, a közösségi életben és a környezetvédelemben tevékenykedő - civil szervezetet, egy jásdi iskolát, egy vadmadárkórházat, és a Paci Dokit.
Újdonság, hogy a felhasználók kezébe került a döntés: a nyertesek kiválasztásában ugyanis részt vettek az olvasók (s esetenként az egyes projektek majdani haszonélvezői) is. Az összesen kétszázkilencven pályázatra több mint 16 ezer szavazat érkezett – az első öt-öt helyezett közül egy szakmai zsűri döntött a nyertesekről.
Az elbírálásnál a zsűri elsődlegesen a projektötlet hasznosságát, értékét, megvalósíthatóságát vette figyelembe, de külön figyeltek a hátrányos helyzetű térségekre is. A bírálók már korábban leszögezték: nem egyes alapítványok, szervezetek napi működését kívánják finanszírozni, hanem a megújulásért tett erőfeszítéseikbe szeretnének besegíteni.
Idén tizenegy éves a Startlap, a legnépszerűbb és egyben leglátogatottabb portál Magyarországon – mondta el a díjátadón Nagy Gergely, a Startlap lapigazgatója. A pályázat ráirányítja a figyelmet a megújulás, a folyamatos fejlődés-fejlesztés fontosságára. Ez ugyanis a Startlap megújításában is fontos szempont volt: a szeptemberben induló új oldalnál előtérbe helyezik a közösségi igényeket, a praktikusságot, a még könnyebb használhatóságot és a tájékoztatást, szórakoztatást is.
A nyertes szervezetek a megnyert összeget a díjátadó után vehették át, így a projekteket nem utófinanszírozásban kell megvalósítaniuk.
Oktatás témakörben a Jásdi Általános Iskoláért Alapítvány pályázata nyerte meg az egymillió forintot. Az Alapítvány a község általános iskoláját mentette meg, amikor azt idén februárban a helyi önkormányzat nem tudta tovább fenntartani. Az alapítvány nemcsak a fenntartását, de a továbbfejlesztését is szívén viseli: a jelenlegi iskolát kibővítenék egy új, magas színvonalú, művészeti teremmel, amelyben grafikai és kézműves oktatást indítanának el. A zsűri külön értékelte, hogy a művészeti terem kialakításával nem csupán a jásdi fiatalokat sikerül megnyerni, de a két szomszédos település családjai számára is vonzóvá válhat az iskola.
Közösség témakörben a győztes a csemői Paci Doki Alapítvány lett. Az Alapítvány – amelynek a tevékenységét az fn.hu már többször is bemutatta - a halmozottan fogyatékos gyermekek terápiás fejlesztésén dolgozik a lovas terápia módszerével. Jelenleg egy komplex fejlesztő programot szeretnének megvalósítani: a lovas terápiát készségfejlesztő parkkal szeretnék kiegészíteni, ahol a gyerekek speciális fejlődését elősegítő különleges játékok találhatóak.
Környezetvédelem témakörben a székesfehérvári Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány lett a befutó. A győztes alapítvány évek óta egy vadmadár-kórházat működtet. Céljuk most az, hogy környezeti nevelési programjukkal eljussanak a nagyobb diákokhoz, a középiskolásokhoz is. A középiskolásoknak azt mutatnák be, hogy mit tehetnek önkéntesként a vadmadarak gondozása során. A szakmai zsűri azt díjazta, hogy a program új, környezettudatos szemléletmódot segít kialakítani a diákokban, hozzájárul ahhoz, hogy minél több fiatalt nyerjen meg önkéntes, madármentő munkára 2011-ben, az Európai Önkéntesség Évében. |
| .: ^ fel :. .: Elérhetőség :. .: Facebook - Paci Doki Alapítvány :. .: Facebook - Imre Domina :.
| | .: ^ fel :. .: Elérhetőség :. .: Facebook - Paci Doki Alapítvány :. .: Facebook - Imre Domina :.
| | !!! NYERJÜK EL EGYÜTT !!! - pályázat - szavazás (A SZAVAZÁS LEZÁRULT!) | | NYERJÜK EL EGYÜTT a játszóteret a fogyatékkal élő gyerekeknek! Csak a szavazatodra van szüksége a Paci Doki Alapítvány lelkes csemetéinek, hogy megépíthessék játszóterüket!
A pályázatról: Mind a három kategóriában szükséges leadni a szavazataitokat és a végén elkérik megerősítés céljából az e-mail címeteket - így érvényesíthető!
Szavazás után küldjetek egy e-mailt „Nyerjük el együtt” tárggyal címünkre: pacidoki.buzas@gmail.com, hogy részt vehessetek a sorsoláson, melynek fődíja egy 5 órás lovagló tanfolyam Ungvári Miklós Európa-bajnok cselgáncsozónkkal.
Szavazás részletek:
Szavazz a megújulásra! Rajtad is múlik a megújulás! A egyik legjobb érzés, ha valakin úgy segítesz, hogy ő nem is tud rólad. Szavazz most kedvenc megújulási projektedre és ezzel hozzá is járulhatsz a megvalósulásához! A Startlapnál elhatároztuk, hogy mások megújulását támogatjuk, ezért hirdettünk pályázatot a civil szervezetek részére, hogy jobbá, szebbé, élhetőbbé tegyék az emberek életét és környezetünket.
Szavazz mind a három kategóriában, hogy szerinted ki nyerje az 1-1 Millió Forintot!
Minden kategóriában egy pályázóra tudsz szavazni. Ha egyszer szavaztál, az már nem vonható vissza a későbbiekben. Minden kategóriában egy pályázatra adhatod le a szavazatodat.
FIGYELEM!
Kérjük, hogy szavazz mindhárom kategóriában, hogy szavazatod érvényesíthető legyen. Ha szavaztál egy kategóriában, a rendszer átirányít a következő kategóriára.A rendszer a harmadik szavazat leadását követően kéri majd az email címedet.
link
[!!! SZAVAZÁS ITT !!!] |
| .: ^ fel :. .: Elérhetőség :. .: Facebook - Paci Doki Alapítvány :. .: Facebook - Imre Domina :.
| | |
|  |
|